Színész, Vers és prózamondó előadóművész

Színész,
előadóművész

Színészként 2000-ben végeztem Londonban, a London Academy of Drama stúdiójában.

2006 - ban vers és prózamondó előadóművész vizsgát tettem Budapesten, a Magyar Művelődési Intézet szervezésében.

Számos színészképző mesterkurzuson és tréningen vettem részt, így többek között tanárom és mesterem volt:

  • Gosztonyi János (Jászai Mari díjas színész, rendező - Nemzeti Színház, Új Színház)
  • Bartók László (Radnóti díjas előadóművész)
  • Pataki András (a Soproni Petőfi Színház Igazgatója, rendező)
  • Formanek Csaba (színész, rendező - Radikális színház)
  • Solténszky Tibor (rendező, dramaturg - Magyar Rádió Rádiószínháza)

További képesítéseim és munkáim:

  • 2001-ben a Magyar Televízió képzésén belül rendezőasszisztensként végeztem a Balázs Béla díjas filmrendező Molnár György osztályában.
  • 2002-ben szinkronszínész képesítést szereztem az Első Szinkronszínész képző stúdiójában, majd több filmstúdióban is szinkronizáltam (HBO, MAFILM, Duna TV, MTV)
  • Színészként több reklámfilm főszereplője voltam:

    • Mucopront gyógyszer reklám - 1. széria (Magyarország)
    • Mucopront gyógyszer reklám - 2. széria (Magyarország)
    • Fiat Linea autó reklám – 1. széria (Törökország)
    • Fiat Linea autó reklám – 2. széria (Törökország)
    • Meglepetés magazin reklám (Magyarország)
  • 2002-2008: a budapesti Civil Rádió kulturális műsorainak társ-szerkesztője és állandó közreműködője voltam. (Forgószínpad, Hangképcsarnok – szerkesztők: Géczi Gábor, Radó László, Líra óra, Bach találka – főszerkesztő: Németh Gábor). 2003 - ban rádiós hangképes riportkészítő képesítést szereztem.
  • 2002-2008 között Budapesten színészként több színházban is játszottam: ECHO színház, Radikális színház, Training Spot Társulat.
  • 2002-2010: a budapesti Szeleburdi Meseszínház társulatának színészeként számos zenés mesejáték főszereplője voltam.
  • 2007-2010 a Pesti Pódium társulatának tagjaként zenés kabaréműsorokban játszottam.
  • 2005-ben alapítottuk meg az Újhold Művészeti Társulatot, melynek keretén belül zenés irodalmi esteket és koncerteket játszunk szerte az országban.